A nyár már lassan tovatűnik, de a jó idő még tartja magát, igazán nem panaszkodhatunk, remek időnk volt szeptemberben. Talán ennek is köszönhető, de egyenlőre a betegségek elkerültek minket.
Ani beilleszkedése az óvódai életbe olyan simán zajlott, hogy szinte észre sem vettük a kimaradt nyári hónapokat. Dorcsi is örömmel mennem már a csoportba, erre azonban még várni kell egy kicsit. Ami most lázban tart minket, hogy januárban újra visszaállok a munka világába, és Dorcsinak kezdődik az ovis élet. Mindketten már nagyon várják, egy csoportba fognak járni, ez volt Nina minden vágya :-) 
Remélem mindketten jól fogunk teljesíteni. A munkát már nagyon várom, igazán szép az itthon töltött idő, de egy ideje érzem magamon hogy már nem elégít ki, vágyom valami másra is. Számítok rá, hogy nagyon nehéz lesz, főleg az itthoni teendők elvégzése - napi 9 órai munka plusz utazás mellett. Persze mindezt úgy végezni, hogy a lányokra a lehető legtöbb idő jusson.
Szeptember egyik hétvégéjén osztálytalálkozón voltam, és a gyermekfelügyeletet úgy oldottuk meg, hogy Imot maradt a csajokkal. Húú, nagyon vártam, gondoltam hogy na, most aztán megtudja ő is, hogy milyen két eleven gyermekkel végezni a napi teendőket. Arra számítottam, hogy megkapom az elismerést, és bevallja az uram, hogy bizony baromi nehéz lehet nap mint nap ezt csinálni. Hát, óriásit tévedtem! Ugyanis ilyen jó hétvégéjük talán még sosem volt! Hisztit, nyafogást hírből sem ismerték a lányok maguktól eljátszottak és elpakoltak maguk után. Hagyták Imotot dolgozni, faragni, főzni, és még csak hajba se kaptam semmin. Leesett az állam teljesen, most már végérvényesen kiderült, én vagyok ilyen rossz hatással rájuk. És hogy hol itt az igazság? Szerintem sehol ;-)
